Dél-Erdélyi magyarság 1940-1944
A Romániában maradt Segesvárról azt jelentik Vásárhelyi János református püspöknek, hogy a református hívők "valósággal özönlenek" a közelben fekvő, de Magyarországhoz csatolt Székelyudvarhely felé. "Ez iskoláinkat elnépteleníti, adófizetőink számát leapasztja" - figyelmeztet a jelentés. Ez az egyik első értesülésünk a második bécsi döntést követően megindult dél-erdélyi (és regáti) tömeges menekülthullámról, amelynek során 1944 februárjáig mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személy távozik a trianoni Magyarország vagy Észak-Erdély területére.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Dél-Erdélyben maradt vezetői intéző bizottsági ülést akarnak tartani Nagyenyeden, de nem kapnak engedélyt. A megjelentek szóbeli hozzájárulással veszik tudomásul, hogy Vásárhelyi János püspök a Romániában maradt egyházkerületi rész kormányzásával Nagy Ferenc tövisi esperest és gr. Bethlen Bálint főgondnokot bízta meg.
A román kultuszminisztérium elutasítja a református egyháznak az önálló egyházkerület szervezésére irányuló kérését. A minisztérium álláspontja az, hogy a bécsi döntés nyomán ideiglenes helyzet áll fenn; a Dél-Erdélyben csonkán maradt egyházkerület így nem választhat püspököt, hanem el kell fogadnia Vásárhelyi János azon intézkedését, amely szerint a Romániában maradt egyházkerületi részt Nagy Ferenc esperes és gr. Bethlen Bálint vezeti. Ugyanez az elvi álláspont érvényesül a Királyhágó melléki csonka egyház ügyében is azzal, hogy itt a vezetést a Dél-Erdélyben maradt rangidős vezetőségi tagok veszik át.
Dél-erdélyi református küldöttség keresi fel a bukaresti kultuszminisztériumot az egyház függő kérdéseinek rendezése tárgyában.
A Dél-Edélyi Református Egyház ideiglenes intéző bizottsága alakuló közgyűlést tart Nagyenyeden.
Összesítve a római katolikus, a református és az evangélikus egyházak aradi kerületeinek ez évi természetes népmozgalmi adatait, kiderül: a magyarság természetes fogyása 379 fő, a házasságkötések száma 101.
A romániai magyar egyházak összesen 7 kisdedóvót, 179 általános iskolát, 15 középiskolát, 1 teológiai akadémiát, 2 gazdasági, 3 kereskedelmi és 4 tanonciskolát működtetnek. Az általános iskolák közül 102 a reformátusok, 62 a római katolikusok, 10 az unitáriusok és 5 az evangélikusok kezében van; 12 középiskolát a katolikusok, 3-at pedig a reformátusok tartanak fent.
Nemes Elemér, a Királyhágómelletti Református Egyházkerület püspökhelyettese a Déli Hírlap aznapi számában nyilatkozza: az egyházkerület Romániához tartozó területén 27 református felekezetű elemi iskola (és egy óvoda) működik, 52 tanerővel.
Az aradi református egyházkerület vallásos ünnepélye bibliamagyarázattal, szavalatokkal, orgonamuzsikával, énekléssel egybekötve.
A romániai magyar evangélikus egyházkerület négynapos tudományos konferenciát tart Brassóban, amelyen a református egyház is képviselteti magát. A konferencia tematikája: "a hitből való megigazulás kérdése".
Nagy Károly temesvári szalaggyáros, református főgondnok, 50. születésnapja alkalmából 100 000 lejt adományoz a temesvári református egyház templomalapja javára.
A Déli Hírlap beszámol arról, hogy Végvár község református egyháztanácsa nagy örömmel fogadta özv. Csátray Mihályné Enyedi Erzsébet elhatározását, miszerint nyolc hold szántóföldjét az egyháznak ajándékozta azzal, hogy a tiszta jövedelemből jó előmenetelű szegény diákokat támogassanak.
A temesvári református egyház anyák napi ünnepsége. A műsorban főleg iskolások vesznek részt. A bevételt a sokgyermekes anyák támogatására fordítják.