Dél-Erdélyi magyarság 1940-1944
Iuliu Maniu a Gyárfás Elemérrel való beszélgetése során határozottan elítéli a gabonarekvirálások során a román hatóságok által elkövetett "súlyos és brutális" visszaéléseket. Gyárfás véleménye szerint Maniunak jelentős része lehetett abban, hogy az erdélyi románság sok helyen segítségére sietett a kenyerüktől megfosztott magyaroknak.
Márton Áron püspök a magyar külügyminiszter állandó helyettesével, Ghyczy Jenővel folytatott beszélgetése során elmondja: a dél-erdélyi magyar települések "kiürülése" egészen aggasztó méreteket ölt, a 15-50 év közötti férfilakosság szinte teljesen eltűnt. A tömeges menekülés elsősorban a dél-erdélyi magyarság körében tapasztalható "mérhetetlen fásultság és reményvesztettség" következménye.
A brassói magyar konzul nagyenyedi értesülései szerint "a jobbérzésű románok", főként az értelmiségiek, helytelenítik a magyarokat sújtó állatrekvirálásokat, s ennek kifejezést is adnak egyes beszélgetésekben.
Gyulafehérvári beszélgetésük során Márton Áron püspök megkéri Luby Gézát, a brassói magyar konzulátus vezetőjét, adja át Sztójay Döme miniszterelnöknek a személyes üzenetét. Ebben egyebek mellett arra kéri a magyar kormányt, hogy a jövőben a dél-erdélyi magyarság helyzete és az erdélyi kérdés ne szoríttassék háttérbe.